|
A zenekar 1996 őszén alakult a következő felállásban: Peralta Miguel:basszusgitár, Farkas Péter:dob, Mihály Gergely:gitár/ének. 97-ben kiadtuk Hangok a ködben című 6 számos demokazettánkat. 98 elején Farkas Péter zenei nézeteltérések miatt távozott, utóda Bárkai László lett. 98-ban kiadtuk ‘Minden, mire emlékeznél’ című kislemezünket 3 dallal. Ennek eredményeként játszhattunk a Pepsi Sziget 99-en. 2001-ben adtuk ki Promo 2001 című promóciós kislemezünket ugyancsak 3 dallal. Ezzel a 3 nótával szerepelhettünk a Vol.10 magazin CD mellékletén. 2001 nyarán a Mezőtúri Wanted Fesztivál tehetségkutató blokkjának második helyezettjei lettünk. Emellett ezen a nyáron elkészítettük első videoklipünket Halálba hív című dalunkra, ami meglepően sokszor volt látható különféle hazai zenecsatornákon. 2001 őszén rögzítettük első, Lélekvágy című nagylemezünket 11 dallal, ami a Music Works terjesztésében 2002 márciusában jelent meg cd-n és kazettán. 2003 januárjában forgattuk le második videoklipünket Hidak Belül című dalunkra. Az év első fele rengeteg koncertezéssel telt, míg nyáron három fesztivál, és az új dalok írása mellett felrántottunk egy vadiúj nótát (Mindenség). Ezt a 2003 őszén megjelenő válogatáscd-re (1997-2003...) tettük rá. A cd egyben a magyar nyelvű korszak lezárása is, innentől angolra váltottuk a szövegeinket. Második nagylemezünk, melynek címe 'Rushing Towards The Hateline', 2006 április 10-én jelent meg az Edge Records gondozásában. 2007-ben két klipet is forgattunk. Egyiket az 'In Between Walls', másikat pedig a 'Clearer Ways' című dalunkhoz, emellett szanaszét koncerteztük magunkat az ország számos területén. 2008 a harmadik nagylemezünk megírásáról, és felvételéről szólt. Pont emiatt kevés koncert volt. A lemezt augusztusban kezdtük rögzíteni, és 2009 januárjáig tartott a keverés. 2009 februárjának második hetében megjelent a „Twenty-Eight Ways to Bleed”. És a történet folytatódik tovább...
|